Cikkek, érdekességek

Stresszel a gyermekem?!

Aki gyermeket nevel, az látja és tapasztalja: már a kisiskolásoknak is sokkal többet kell teljesíteniük, mint akár tíz évvel ezelőtt. Azzal a mércével már össze sem lehet hasonlítani, amit a szülőnek kellett teljesítenie a maga korában, hogy a nagyanyáinkról már ne is beszéljünk.
Már hallom is, amint egyesek azt mondják: igen, mert a világ hatalmasat fejlődött, és sokkal több információt kell elsajátítani a továbbjutáshoz.
Valóban így lenne? Bennem azonnal fel is merül a kérdés: ha digitalizált világban élünk, és egy kattintással mindenki olyan tanulmányt, doktori disszertációt, ismeretet ér el az interneten, amilyet nem rest, akkor mi értelme van a rengeteg lexikális adat elsajátításának? Nem lenne sokkal okosabb a gyermekeinket azok szerint az igények szerint tanítani, ami valóban előreviszi őket majd a jövőben – a robottechnológiák korában? Mire ez a nemzedék felnő, teljesen más munkahelyek lesznek, más elvárásokkal: szerintem a kreativitás, a szervezőképesség, a kapcsolatépítés és kommunikáció lesz az elsődleges elvárás.

De térjünk vissza a stresszhez. A mai gyermek élete ebben a digitális világban szinte fogantatása óta csupa megfelelési kényszer. Megfelelni a terhességi vizsgálatokon, a születés számítógépes program szerinti idejében kitűzött idejében megszületni, úgy fejlődni, ahogyan a protokollban meg van írva – ez mind-mind stresszokozó a mama és a gyermekszámára is. A gyermek számára a nem természetes úton történő szülés is stressz okoz: az előrehozott, a programozott szülések bizony nem használnak a baba idegrendszerének. Ma hallottam, hogy már nem csak az egyre több oltás, de a fogászat is kötelező lesz 3 éves kor alatt. Szeretni fogják vajon, vagy még egy stresszelő rendelkezés következik, ahol ismét meg kell felelni?

Az óvodában is meg kell felelni, hiszen reggel fel kell kelni, rohanni idegenbe, megszokni az idegeneket meg a járványokat, vírusokat. Az iskola? Ha csak a 10-15 évvel ezelőtti elvárásokat vetjük össze a mai oktatási programokkal, már az is hatalmas különbséget jelent. Ma egy 6-7 éves kisgyermeknek 5-6 tanórát kell végigülnie figyelmesen és fegyelmezetten, csak délután mehet haza. A tananyag hatalmas, a napok megmérettetésekkel vannak tele. Ha mindezt szerető szülői szívvel és józan ésszel végiggondoljuk, rájövünk, hogy mindaz, amit elvárunk egy gyermektől, az irreális és minimum megbetegítő. Egy 6 éves gyermek csontozata nem kifejlett, az evolúciós program szerint neki még játszania, szaladgálnia kéne napi több órán át éppen azért, hogy erősödhessen. Nem elhanyagolandó az sem, hogy friss levegőn, a szabadban kellene tartózkodnia miinél többet, hogy természetes D-vitaminnal töltődjön fel a szervezete és a tüdeje is erősödjön. Azt gondoljuk, hogy a természetet a dobozos vitamin majd pótolja, az ücsörgés pedig majd heti pár órában lemozogja. Ugyanakkor ha végignézünk a fiatal gimnazistákon, különösen a fiúkon, akkor látjuk, hogy sajnos valamit nagyon elrontottunk: vékony csontozatú, gyenge, görbe hátú fiatalembereket látunk egyre többet, akik az 1970-es katonai sorozáson betegnek lettek volna nyilvánítva. Ne várjunk csodát: a mi gyerekünk is ilyen lesz, ha ilyen életmódot folytat.
A mozgáselvonást a gyermekeink tudat alatt stresszként érzékelhetik: nem véletlen, hogy egyre több boldogtalan, fáradt gyermek ül az iskolapadokban. Az iskolát büntetésként élik meg, hiszen az evolúciós program szerint nekik ebben a korban nem ücsörögniük kéne egy helyben és több órán át, fegyelmezetten.

Csoda-e ezek után, ha egyre több gyerek ideges, egyre több gyereknél diagnosztizálnak úgynevezett hiperaktivitást, figyelemzavart? Csoda-e, hogy a gyermekeink egyre fáradtabbak, egyre irányíthatatlanabbak? Már kisgyermek korban előfordul az álmatlanság is, mint az idegrendszeri problémák egyik tünete. Az óvodákban egyre több a „kiemelt figyelmet igénylő gyermek”: sok a cukorbeteg, epilepsziás, autista kisgyermek. Nem tértünk ki az ökológiai stressz okozta károkra: szennyezett levegő, zaj, nagyipari élelmiszerek, wifi- elektromágneses zaj, stb. gyermek szervezete ezekre a stresszorokra is reagál: nem véletlen, hogy egyre több az allergiás, autoimmun beteg is.

Biztos, hogy jól van ez így?

Nekem pszichológusként az a véleményem, míg kormányszinten eldöntik, hogy mikor reformálják meg az iskolarendszert a gyermekeink egészségét addig is meg kéne óvni. Bár a rendeletek szabályoznak és előírnak, a beteg gyermeket sajnos a szülőnek kell felnevelnie.
A Triomed fizioterápiás eszközöket speciálisan a stressz, az ökológiai stressz káros következményeinek megelőzősére fejlesztették ki. Már prenatális periódusban alkalmazható az édesanya egyensúlyának megőrzése céljából. A szülés után azonnal végezhető stresszoldás a babának. Több üzemmódjának köszönhetően nem csak a gyermek energia-információs rendszerét tudjuk harmonizálni akár azonnal egy-egy problémásabb szülés után, hanem a gyermekszobát is fel tudjuk tölteni olyan kozmikus háttérjelekkel, ami erősíti a gyermek ellenálló képességét, nyugtatja őt, feltölti energiával. A Triomed mögött több évtizedes tudomány, közel fél évszázados klinikai múlt van.
A Triomedet sok szülő használja sikeresen évek óta a legnagyobb megelégedettséggel a gyermekek egészségvédelme céljából.

„Emlékszem, mikor egyik ismerősöm szülés után arról panaszkodott, hogy a pici éjjel-nappal panaszosan sír. Neki ez a 4-ik gyermekük, de egyikkel sem voltak ilyen problémák. Az anyuka, de az egész család is ki volt már fáradva a folyamatos sírástól. Hallottam egyszer valakitől, hogy az ő autista kisfia csecsemőkorában éppen ilyen panaszosan sírt mindig, semmit nem tudtak vele kezdeni. Nem sokat gondolkodtam: kölcsönadtam az anyukának a Triomedet és azt javasoltam neki, hogy minden nap 2-3 alkalommal Saját Visszasugárzott Jel Terápiát alkalmazzanak a pici Alfa-ritmus pontján. Ez a pont a fül környékén helyezkedik el. Már az első –második terápia alkalmával abbahagyta a folyamatos sírást, egy hét elteltével visszaadták a készüléket. A pici mamár 4 éves: nyugodt, kiegyensúlyozott gyermek. Nem autista. ”

„Kisfiunk figyelemzavaros volt, nagyon rosszul tanult. Azt mondták az iskolában, hogy ha a fejlesztés után sem tud beilleszkedni az osztályba, akkor sajnos át kell helyeznünk egy másik iskolába. Nyáron vásároltuk meg a Triomed Vitalt és a Delfin Medált. Szeptemberre sikerült a gyermeket olyan szinten felerősíteni, hogy már végigüli az órákat és nem is kap rossz jegyeket. Ati, Szerbia”

„Mikor hallottam a Triomedről, azonnal megrendeltem. Kisfiam 12 éves és autista. Sajnos, még nem volt szobatiszta, az agressziója pedig egyre nőtt: ön lés közveszélyes állapotba került. Semmiféle együttműködésre nem volt hajlandó. A Triomeddel hetek alatt látható volt az eredmény: nyugodtabb és együttműködőbb lett, már nem fáraszt le annyira a mindennapokban. Ilona, Erdély”

Az alap cikk forrása.

Kimerült gyerekek, egyre fiatalodó krónikus betegségek, tanácstalan szülők.

Nemrég egy 32 éves lány édesapja járt nálunk. Kétségbeesetten látja, amint felnőtt gyermeke teljesen életképtelen. A szobájából szinte ki sem mozdul, irodalmi tanulmányokat ír, folyamatosan és állandóan tanul. Kitűnő volt mindig minden tantárgyból – csak éppen az emberek közé, az életbe nem képes kilépni, nem képes „eladni” magát, a képességeit. Depresszió, pánikbetegség, álmatlanság, teljes bezárkózás. Könnyes szemmel kérdezte tőlem, mit tehetne érte?
Én az Alfa Medált ajánlottam és a Triomed Vital készüléket. Hetekkel később kaptuk a visszajelzést: lánya már képes volt úgy vizsgáznia, hogy nem kapott gyomorgörcsöt és pánikrohamot. A Triomeddel van remény.
Görei-Pap Ildikó, pszichológus

Vizsgaidőszak után – egyetemisták a teljes összeomlás szélén
Mi kell ahhoz, hogy az ember ép ésszel túlélje a vizsgaidőszakot? (Diákként és szülőként is…) Pszichológus szakértőnk szerint egy valami mindenképp: a stresszkezelés elsajátítása. Ennek pedig több összetevője van; jó időbeosztás, elegendő alvás, rendszeres mozgás és egyéb technikák. A hazai kép mégis elkeserítő, mi több: sokszor kétségbeejtő, állítja Szalánczi Kriszta klinikai szakpszichológus.

Túlterheltség már a középiskolában
Mind időben, mind pedig a tananyag mennyiségében tapasztalhatjuk a túlzásokat. A kettő persze szorosan összefügg, az indokolatlanul sok tananyag több jelenlétet kíván a diákoktól. Ez aztán a felsőoktatásban – nagyon sok helyen – irreális mértékig fokozódik. Irreális a tananyaghoz kapcsolódó követelményrendszer is. Erre a fokozott megterhelésre eltérően reagálnak a hallgatók. Az, hogy ki hogyan birkózik meg a vizsgaidőszak nehézségeivel, egyéni. Természetesen függ a személyiségüktől, genetikai adottságuktól, megküzdési képességüktől, az őket körülvevő szociális hálótól és persze a mozgósítható szellemi kapacitásuktól is.

Önbecsülésükben megalázott hallgatók
Az elmúlt hetekben ismét lezárult egy vizsgaidőszak.
Aggódó anyukák kapták vissza kimerült, szorongó, pániktünetekkel, sírógörcsökkel küzdő gyerekeiket, akiket nemhogy megerősített a küzdelem, inkább gyengítette önmagukba vetett hitüket, és az inkompetencia-érzésüket is tovább fokozta.
Sajnos nem ritkák az önbecsülésükben megalázott hallgatók panaszai sem. Bizonyítottan katasztrofális az egyetemi hallgatók lelki egészsége, nagyon magas a stressz-szint, feszültebbek az átlagosnál. Miért éri a szükségesnél több stressz a hallgatókat? Miért van erre szükség? Miért nem tudják sokan megőrizni lelki stabilitásukat az egyetemi évek alatt? Huszonéves, még egészséges fiatalokról beszélünk, akiknél egyre gyakrabban jelentkeznek olyan fokozott stressz által kiváltott tünetek, melyek a korábbi nemzedékeknél évtizedekkel később bukkannak csak fel.

Hányás, hasmenés, fekély, alvászavar…
Gyomorpanaszokon belül szinte bármit említhetek példaként. Van, aki felváltva hány és hasmenése van vizsga előtt, van, akinek gyomorfekélye lesz vagy épp minden együtt, pánikroham formájában. A fokozott hajhullás, extrém mértékű fogyás, netán hízás, ekcémás panaszok, alvászavar, fejfájás, gyakori betegeskedés is mind-mind a krónikus stressz tünetei, ezek a megküzdés elégtelenségét jelzik.
Ez meddig lehet normális? – kérdezik joggal a diákok és kétségbeesett szüleik. Tulajdonképpen egyáltalán nem az.
A hallgatók stresszre adott reakciója pedig egyenesen aggasztó. Leginkább egészségkárosító viselkedést vált ki belőlük: dohányzás, kávé, alkoholfogyasztás, agyi teljesítményfokozók, nyugtatók, energiaitalok rendszeres fogyasztása.
Tapasztalataim szerint a lányok inkább gyógyszert szednek, a fiúk pedig isznak. Egyre gyakoribb, hogy alkohol- vagy épp drogfüggőként veszik át a diplomát, ha egyáltalán átveszik.
Visszatérő panasz az egyetemisták körében némely oktató megalázó viselkedése: „Nem elég az adott helyzetben sokszor bénító izgalom, amit soha nem igyekeznek oldani. Önmagában is elég megalázó, ha valamit nem tudok, pontosabban nem úgy, ahogy az oktató szeretné hallani. Tovább rontja a helyzetemet a megalázás, minősítés, ráadásul mások előtt. Az a legkevesebb, hogy lehülyézik az embert. Mondtak olyat, hogy inkább péknek menjek el. És erre azt bírtam kinyögni, hogy azért vagyok itt, mert orvos szeretnék lenni. Úgy érzem, hogy a jövőbeli terveimbe nincs beleszólása egy idegen embernek.”

Külföldön ez is másképp megy
A külföldi egyetemeken tanuló diákok másról számolnak be. Nincs megfélemlítés, tolerálható a stressz, arra kíváncsiak az oktatók, hogy mit tud a hallgató. Szemben a hazai gyakorlattal, ahol azt nézik, mit nem tud. Külföldön az oktatók nem a fölényüket hangoztatják, használható tudást kapnak a diákok, nem „pedagógiai eszköz” a minősítés, megalázás. Pszichés problémák esetén elérhető a pszichológus, aki akár vizsga alóli – átmeneti – felmentést is adhat, ha a hallgatónak élethelyzeti nehézségei adódnak. Nálunk akkor elérhető a szakember, ha a diák fizet érte, ezt viszont kevesen engedhetik meg maguknak. Igény volna rá, lehetőség annál kevesebb.
Tényleg normális a kilencven százalékos bukási arány?
Vajon mit tükröz, ha egy 90 fős évfolyamból 83 diák elégtelent ír? Vagy több vizsgán is 90 százalékos a bukási arány? Nekem nem tisztem ezt a kérdést megválaszolni, de mindenképpen elgondolkodtató:
Ennyi felkészületlen gyerek van? Túl magas a mérce? Mi lehet a célja az ilyenfajta „leckéztetésnek”? Van-e célja egyáltalán? Miért buknak meg a diákok ilyen magas számban?
Tudományos vizsgálatok igazolták, hogy a buktatásnak semmiféle előnyös hatása nincs a tanulmányi eredményre nézve, mégis előszeretettel gyakorolják ezt a felsőoktatásban is.
Szakmai szempontból kizártnak tartom a bukás „előnyös” lélektani hatását, valamint azt is, hogy valaki jobb vagy rosszabb szakember lesz attól, ha egy vizsgán csak sokadszorra megy át.
Pályakezdés, de így?
Természetesen a fentiekből nem vonható le általános következtetés, de mindenképp egy sürgősen megoldandó problémahalmazzal nézünk szembe, hiszen egész generációk életének indulása lesz bizonytalan emiatt. A mai pályakezdő fiatalok jelentős része már a tanulmányai alatt is olyan jelentős stressznek van kitéve, ami hosszú távon valószínűleg egészségkárosító hatású. Nyilvánvalóan van egyéni felelősség is, ami persze nem elhanyagolható, de emellett tény: a diákok jelentős részének kifejezetten rossz a mentálhigiénés állapota.
A kérdés az, mit lehetne tenni ez ellen? Félő, hogy az egész rendszert kellene felülvizsgálni és alaposan átalakítani.
Szalánczi Kriszta
klinikai szakpszichológus

Forrás: wmn.hu